Lovaglás hidegvérű lovakon - 1.rész: Történelmi háttér

Történelmi háttér

Írta: Jancsó Rita

Jó pár éve gazdája vagyok két magyar hidegvérű lónak, valamint több hidegvérű tulajdonost és tenyésztőt ismerek. Az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a hidegvérű lovak lovaglása iránt. A témában személyesen érintett vagyok, és örömmel tölt el a sok ezzel kapcsolatos megkeresés, így tapasztalataimat szeretném megosztani az olvasóközönséggel.

Magyarországon sajnos olykor még mindig megrökönyödést, netán ellenszenvet vált ki, ha valaki pusztán kedvtelésből lovagol, és főleg ha olyan eretnekséget követ el, hogy hobbiját egy hidegvérű ló hátán űzi. Mondván, a hidegvérű lovat nem arra tenyésztették, hogy üljenek rajta, mert az igásló, és különben is. Erről a világháborús lóveszteségek és sajnos az előző korszakok ló ellenes politikusai is tehetnek, akik a parasztoktól a termelő szövetkezetekbe hurcolt lovakat lelkiismeretfurdalás nélkül küldték ezerszám a vágóhídra, hosszú időkre megrekesztve és zsákutcába juttatva a tenyésztést és jó időre megbélyegezve azokat, akik kedvtelésből tartottak lovat. Kicsit kell csak kitekinteni nyugatra, hogy lássuk, ott ahol mindvégig támogatták a lótenyésztést és nem szegték kedvét az embereknek, milyen szintre jutott, és milyen kultúrája alakult ki a lótartásnak, lovaglásnak, és igen, a hidegvérű lovon való lovaglásnak is!

Text_kep_381

Némi igazsága van azért annak, aki azt mondja, hogy nem hátas célra tenyésztették a hidegvérű lovakat. Ám azt is figyelembe kell vennünk, hogy a mai modern világban a lovak fennmaradását, - ahol a ló lassan kiszorul gazdasági haszonállat státusából, - a lelkes tenyésztők, melegvérű lovak esetében a hobbilovasok és a versenysport szavatolják. A hidegvérű lovakra mégúgy a kipusztulás várna, ha hagyománytisztelő tenyésztők nem karolnák föl, ha maréknyi elhivatott ember nem szervezne az ő karakterükhöz illő versenyeket (gondolok idehaza például a rönkhúzó versenyekre), és ha a kedvtelésből lovat tartó, lovagló hobbilovasok nem fedeznék fel maguknak, mint mutatós, robusztus, erős, ugyanakkor jámbor társállatot. Szerencsére már nem csak külföldön, de nálunk is egyre többen tartanak lovaglási célzattal hidegvérű lovat.

Mindazon tulajdonságok pedig, melyek anno egy jó igás hasznosítású hidegvérű ló jellemzői voltak, - mint könnyű taníthatóság és kezelhetőség, viszonylagos igénytelenség, ellenálló szervezet, barátságos természet, teherbírás - tehetik és teszik a hidegvérű lovat egyre inkább kedvelt hobbilóvá itthon és külföldön egyaránt.

Ugyan a legtöbb hidegvérű lófajta a 19.-20. században érte el végleges, ma is jellemző formáját, és a legtöbb tenyésztő egyesület is ekkortájt alakult, azért jó néhány fajta eredete és megjelenése sokkal előrébb nyúlik vissza.

A ló évezredek óta szolgálja az emberiséget, de az 500 kiló feletti súlyú és 150 cm-nél magasabb marmagasságú lovakat először a középkorban kezdték célzottan tenyészteni. Ennek oka, hogy a 12-16. század közötti időkben a nehézpáncélos lovagok nagy teherbírású, erős hátaslovakat igényeltek.

A középkori csatalovakat leginkább típusként lehet emlegetni. Ők voltak az úgynevezett destrier-ek vagy dextrarius-ok. Maximálisan 155 cm marmagasságú, erős, zömök, ugyanakkor gyors és fordulékony lovak voltak. Érdemes korabeli festményeken vagy szoborábrázolásokon megfigyelni, hogy sok esetben egyértelműen látható a lovon a széles szügy, a bokaszőr, az erős nyak és az osztott far, melyek a hidegvérű lovak jellegzetességei. Ugyanakkor a lovak feje finomabb, nemesebb, ami már a spanyol behatásra is utal.

Text_kep_380

Korabeli lovagregényekben egyértelműen említik például a Perche-vidéki lovat, mint lovagi hátaslovat, egyértelműen utalva a ma percheronként ismert fajtára.

A mai hidegvérű fajták némelyikének ősei már a római korban is mint csataló kerültek említésre. Ilyen például a magyar hidegvérű kialakításában is szerepet játszó ardenni, brabant valamint percheron is. De a nóri ló (noriker), a boulonnais és jütlandi lovak őseit is több forrás mint lovagi és csatalóként emlegeti. A fríz lovak nyugodt vérmérsékletük, erős testfelépítésük miatt kiválóan megfeleltek a páncélos lovagok igényeinek, így sokáig harci lóként tenyésztették. Természetesen ne teljesen a mai formájukban képzeljük el ezeket a lovakat, hiszen a történelem viharai és az egymást követő korok kívánalmai változtattak rajtuk pro és kontra. Gondolok itt a középkor erős spanyol és berber behatásaira, majd a nehézpáncélos lovasság tovatűntével az erősebb felépítésű lovak mind inkább kocsis és igás célú továbbtenyésztésére, ahol már a minél erősebb és nagyobb méretű ló „előállítása" lett a tenyészcél.

A fentiekből látható, hogy talán nem csak a modern kor hóbortja hidegvérű lóra nyerget tenni.

Ahogy eddig is mindig a kor követelményei alakították a fajtákat, úgy ez most is igaz: külföldön már több kisló és hidegvérű fajta tenyésztési céljában szerepel, hogy megfeleljen lovaglási célokra is. Így alakul a mai igényeknek megfelelően például a könnyebb hidegvérűek közé tartozó freibergi, a schwarzwaldi, vagy a nehezebb, noriker, a délnémet hidegvérű, de a kislovak közül a haflingi is sokat finomodott, hogy mind inkább megfeleljen a sport célú hátas használatra is.

Folytatjuk...